Gyászolóknak, öngyilkossági kísérleten átesettek hozzátartozóinak
Egy szeretett személy halálát lelki fájdalom, a gyász természetes folyamata követi. Azonban, ha egy családtag, közeli barát öngyilkosságban hal meg, akkor a gyászt szégyen, bűnösség érzés, düh, harag is felerősítik.
Minden öngyilkosság, öngyilkossági kísérlet 6-8 közeli hozzátartozót, barátot érint, akinek ezzel a teherrel kell tovább élniük. Az ő körükben sokkal nagyobb az öngyilkosság kockázata.
Az öngyilkossági gondolatok megjelenése is sokkal gyakoribb azok körében, akiknek szerettük, barátjuk halt meg öngyilkosságban - főként, ha ez a közelmúltban történt. Számukra az öngyilkosság sokkal élőbb, közelibb jelenség, mint másoknak. Számukra az öngyilkosság egy valósabb problémamegoldási lehetőségnek, egy kiútnak tűnhet. Az öngyilkosság mint viselkedési példa, lehetséges problémamegoldási stratégia adódhat tovább, de nem örökletes. Nincs olyan, hogy “öngyilkos gén”.
A család támogatása
Egy szeretett személy öngyilkosságát követően a családi dinamika hirtelen megváltozhat, a szokásos társas támogatási források lefagyhatnak, a szégyen, bűnösség érzés, önhibáztatás pedig még inkább megnehezíthetik a segítség kérését és elfogadást.
A legszorosabb társas körnek - szülők, családtagok, barátok - van a legnagyobb hatása a személy mentális egészségére. Az öngyilkosságban elhunytat gyászolók - angolul gyakran nevezik őket “túlélőknek” is - társas támogatásának, önsegítő csoportoknak nagy szerepe van a hozzátartozóknál, barátoknál jelentkező öngyilkossági veszély mérséklésében. A támogatásnak azonnali hatásai is vannak: csökkenti a szorongást, szégyent, mérsékli a depresszió kialakulásának veszélyét. Mindez kiemelten igaz a serdülőkre és az idősekre nézve.
Minden öngyilkosság, öngyilkossági kísérlet 6-8 közeli hozzátartozót, barátot érint, akinek ezzel a teherrel kell tovább élniük. Az ő körükben sokkal nagyobb az öngyilkosság kockázata.
Az öngyilkossági gondolatok megjelenése is sokkal gyakoribb azok körében, akiknek szerettük, barátjuk halt meg öngyilkosságban - főként, ha ez a közelmúltban történt. Számukra az öngyilkosság sokkal élőbb, közelibb jelenség, mint másoknak. Számukra az öngyilkosság egy valósabb problémamegoldási lehetőségnek, egy kiútnak tűnhet. Az öngyilkosság mint viselkedési példa, lehetséges problémamegoldási stratégia adódhat tovább, de nem örökletes. Nincs olyan, hogy “öngyilkos gén”.
A család támogatása
Egy szeretett személy öngyilkosságát követően a családi dinamika hirtelen megváltozhat, a szokásos társas támogatási források lefagyhatnak, a szégyen, bűnösség érzés, önhibáztatás pedig még inkább megnehezíthetik a segítség kérését és elfogadást.
A legszorosabb társas körnek - szülők, családtagok, barátok - van a legnagyobb hatása a személy mentális egészségére. Az öngyilkosságban elhunytat gyászolók - angolul gyakran nevezik őket “túlélőknek” is - társas támogatásának, önsegítő csoportoknak nagy szerepe van a hozzátartozóknál, barátoknál jelentkező öngyilkossági veszély mérséklésében. A támogatásnak azonnali hatásai is vannak: csökkenti a szorongást, szégyent, mérsékli a depresszió kialakulásának veszélyét. Mindez kiemelten igaz a serdülőkre és az idősekre nézve.
Öngyilkosságban meghaltakat gyászolók - 'túlélők'
Egy szerettünk elvesztése öngyilkosságban az egyik legnehezebb trauma. Az ember rengeteg váltakozó és intenzív érzést él át. A fájdalom és szomorúság mellett többek között bénultságot, zavart, ürességet, bűntudatot, szégyent, haragot, magányt és testi tüneteket tapasztal meg a gyászoló. Ezek mind normálisak és a gyász természetes velejárói.
Fontos megélni a gyászt és a fájdalmat. Engedjük meg magunknak, hogy megéljük és kifejezzük az érzéseinket, gondolatainkat. Ha elnyomjuk ezeket az nem megoldja, hanem rendszerint meghosszabbítja és megnehezíti a gyógyulást.
Az idő valóban segít, azonban természetes, hogy az ember időnként jobban, időnként rosszabbul érzi magát. A szomorúság feltörhet, ha egy ismerős helyzet, évforduló előhozza az emlékeket. Az első évben az ünnepek, különleges alkalmak fordulói különösen nehezek lehetnek. Ha megtervezed, hogy hogyan fogod tölteni ezeket a napokat, az segíthet. Bevonhatsz családtagokat, barátokat is, ha jól esik. Ezeket arra is lehet használni, hogy a fájdalom mellett megéljük a hálát, hogy átélhettük ezeket a pillanatokat. Az, hogy vannak rosszabb napok, nem azt jelenti, hogy nincs változás. Engedjük meg magunknak, hogy sírjunk, az hogy valaki erős, nem azt jelenti, hogy nem fejezi ki, nem éli meg az érzéseit.
A bűntudat érzése a legtöbb öngyilkosságot elkövetett személy hozzátartozójában közös. Az ember azt gondolhatja, hogy talán tehetett volna valamit, hogy megakadályozza a történteket. Fontos elfogadnunk, hogy nem vagyunk felelősek a másik öngyilkosságáért semmilyen mértékben. Normális, hogy válaszokat keres az ember a miértekre, azonban fel kell készülni rá, hogy nem biztos, hogy találunk válaszokat.
Az öngyilkosságot elkövető tettét sokszor nem lehet racionálisan megérteni. Egy olyan állapotban volt akkor, amelyben számára ez tűnt az egyetlen megoldásnak, hogy véget vessen a fájdalomnak, szenvedésnek.
Normál gyászfolyamatnál is gyakori a harag érzése, hiszen a másik itt hagyott minket, és ez az öngyilkosság esetében még inkább így van. Dühösek lehetünk az elhunytra, de az orvosokra, magunkra, a világra, Istenre. A haragot sokszor félnek megélni, azonban ha felismerjük, elfogadjuk és kifejezzük ezeket az érzéseket, utána meg tudunk nyugodni. Az is megtörténhet, hogy bűntudatot érzünk, ha jól érezzük magunkat. Jusson eszünkbe, hogy mi is megérdemeljük, hogy jó napunk legyen és örömteli pillanatokat éljünk át. Ez nem azt jelenti, hogy nem hiányzik a másik, vagy hogy nem szerettük, hanem azt, hogy emberek vagyunk, és idővel gyógyulunk, megtanuljuk elfogadni a halált, ez természetes. Nehéz helyzetekben is meg lehet engedni, hogy megéljünk kellemes élményeket, sikereket is. Lehet nevetni, célokat kitűzni a másik emlékének megőrzésével együtt.
Előfordulhat, hogy nehéz örömteli pillanatokat felidézni az elhunytról, mert az öngyilkosság beárnyékolja. Megkérdőjeleződnek a szép emlékek is, „Vajon tényleg boldog volt akkor?”. Fontos látni, hogy az, hogy ez lett a következménye egy súlyos állapotnak, attól nem válik semmissé, amit együtt éltünk át és jó volt.
Előfordulhat továbbá, hogy az ismerőseink, családtagjaink nem megfelelően reagálnak. Ez abból is fakadhat, hogy sok a félreértés, tévhit az öngyilkosságot illetően, illetve előfordulhat, hogy nem tudják azt a támogatást megadni, amire nekünk szükségünk van. Mi is tarthatunk attól, hogy megítélnek, szégyent érezhetünk a történtek miatt, ami akadályozhat a segítség kérésben, kapcsolódásban. Ha van olyan személy, akire számíthatunk, akkor mi is segíthetünk azzal, hogy kifejezzük, hogy hogyan tud segíteni. Jó, ha azok társaságát keressük, akik elfogadóan, ítélkezésmentesen képesek meghallgatni és olyan támogatást tudnak adni, ami nekünk is jól esik.
A felépüléshez elengedhetetlen, hogy beszéljünk a történtekről, az érzéseinkről, gondolatainkról. Keressünk olyat a környezetünkben, akivel őszintén megoszthatjuk, hogy min megyünk keresztül és mi van bennünk. Olyan is előfordulhat azonban, hogy olyanra kíváncsiak tőlünk, amit nem szeretnénk megosztani. Ha úgy érezzük, hogy adott személlyel nem szívesen beszélünk arról, hogy mi történt, akkor ezt is nyugodtan mondjuk meg.
A másokkal való megosztás mellett leírhatjuk az érzéseinket, vezethetünk naplót, írhatunk levelet az elhunytnak. Mi az, amit mondanánk neki, megosztanánk vele, ha lehetőségünk lenne rá?
Felkereshetünk önsegítő csoportot vagy pszichológust is, hogy megbirkózzunk a gyásszal. A pszichológus segíthet, hogy egy elfogadó légkörben meg tudjunk nyílni. Figyeljünk továbbá a fizikai egészségünkre is. A krízisállapot és gyász megterhelheti a szervezetünket is. Ha hosszabb ideig fennáll például alvászavar, vagy étvágytalanság érdemes szakemberhez fordulni.
A gyász rendkívül intenzív tünetei 1-3 hónapon belül általában mérséklődnek, de a feldolgozás pszichés folyamatai ennél jóval hosszabb ideig tarthatnak. Ritkán zárulhat le a gyász egy évnél rövidebb idő alatt, hiszen az első évben az évfordulók újra és újra felerősíthetik a gyász érzéseit. Bár egy év elteltével a legtöbb tünet jelentősen enyhül, számos körülmény, mint az öngyilkosság, akadályozhatja a gyász egy éven belüli feldolgozását. Mindezeket figyelembe véve a gyászt akkor tekinthetjük feldolgozottnak, ha a gyászoló az elhunyt emlékével együtt élve képessé válik életének megfelelő folytatására.
Fontos megélni a gyászt és a fájdalmat. Engedjük meg magunknak, hogy megéljük és kifejezzük az érzéseinket, gondolatainkat. Ha elnyomjuk ezeket az nem megoldja, hanem rendszerint meghosszabbítja és megnehezíti a gyógyulást.
Az idő valóban segít, azonban természetes, hogy az ember időnként jobban, időnként rosszabbul érzi magát. A szomorúság feltörhet, ha egy ismerős helyzet, évforduló előhozza az emlékeket. Az első évben az ünnepek, különleges alkalmak fordulói különösen nehezek lehetnek. Ha megtervezed, hogy hogyan fogod tölteni ezeket a napokat, az segíthet. Bevonhatsz családtagokat, barátokat is, ha jól esik. Ezeket arra is lehet használni, hogy a fájdalom mellett megéljük a hálát, hogy átélhettük ezeket a pillanatokat. Az, hogy vannak rosszabb napok, nem azt jelenti, hogy nincs változás. Engedjük meg magunknak, hogy sírjunk, az hogy valaki erős, nem azt jelenti, hogy nem fejezi ki, nem éli meg az érzéseit.
A bűntudat érzése a legtöbb öngyilkosságot elkövetett személy hozzátartozójában közös. Az ember azt gondolhatja, hogy talán tehetett volna valamit, hogy megakadályozza a történteket. Fontos elfogadnunk, hogy nem vagyunk felelősek a másik öngyilkosságáért semmilyen mértékben. Normális, hogy válaszokat keres az ember a miértekre, azonban fel kell készülni rá, hogy nem biztos, hogy találunk válaszokat.
Az öngyilkosságot elkövető tettét sokszor nem lehet racionálisan megérteni. Egy olyan állapotban volt akkor, amelyben számára ez tűnt az egyetlen megoldásnak, hogy véget vessen a fájdalomnak, szenvedésnek.
Normál gyászfolyamatnál is gyakori a harag érzése, hiszen a másik itt hagyott minket, és ez az öngyilkosság esetében még inkább így van. Dühösek lehetünk az elhunytra, de az orvosokra, magunkra, a világra, Istenre. A haragot sokszor félnek megélni, azonban ha felismerjük, elfogadjuk és kifejezzük ezeket az érzéseket, utána meg tudunk nyugodni. Az is megtörténhet, hogy bűntudatot érzünk, ha jól érezzük magunkat. Jusson eszünkbe, hogy mi is megérdemeljük, hogy jó napunk legyen és örömteli pillanatokat éljünk át. Ez nem azt jelenti, hogy nem hiányzik a másik, vagy hogy nem szerettük, hanem azt, hogy emberek vagyunk, és idővel gyógyulunk, megtanuljuk elfogadni a halált, ez természetes. Nehéz helyzetekben is meg lehet engedni, hogy megéljünk kellemes élményeket, sikereket is. Lehet nevetni, célokat kitűzni a másik emlékének megőrzésével együtt.
Előfordulhat, hogy nehéz örömteli pillanatokat felidézni az elhunytról, mert az öngyilkosság beárnyékolja. Megkérdőjeleződnek a szép emlékek is, „Vajon tényleg boldog volt akkor?”. Fontos látni, hogy az, hogy ez lett a következménye egy súlyos állapotnak, attól nem válik semmissé, amit együtt éltünk át és jó volt.
Előfordulhat továbbá, hogy az ismerőseink, családtagjaink nem megfelelően reagálnak. Ez abból is fakadhat, hogy sok a félreértés, tévhit az öngyilkosságot illetően, illetve előfordulhat, hogy nem tudják azt a támogatást megadni, amire nekünk szükségünk van. Mi is tarthatunk attól, hogy megítélnek, szégyent érezhetünk a történtek miatt, ami akadályozhat a segítség kérésben, kapcsolódásban. Ha van olyan személy, akire számíthatunk, akkor mi is segíthetünk azzal, hogy kifejezzük, hogy hogyan tud segíteni. Jó, ha azok társaságát keressük, akik elfogadóan, ítélkezésmentesen képesek meghallgatni és olyan támogatást tudnak adni, ami nekünk is jól esik.
A felépüléshez elengedhetetlen, hogy beszéljünk a történtekről, az érzéseinkről, gondolatainkról. Keressünk olyat a környezetünkben, akivel őszintén megoszthatjuk, hogy min megyünk keresztül és mi van bennünk. Olyan is előfordulhat azonban, hogy olyanra kíváncsiak tőlünk, amit nem szeretnénk megosztani. Ha úgy érezzük, hogy adott személlyel nem szívesen beszélünk arról, hogy mi történt, akkor ezt is nyugodtan mondjuk meg.
A másokkal való megosztás mellett leírhatjuk az érzéseinket, vezethetünk naplót, írhatunk levelet az elhunytnak. Mi az, amit mondanánk neki, megosztanánk vele, ha lehetőségünk lenne rá?
Felkereshetünk önsegítő csoportot vagy pszichológust is, hogy megbirkózzunk a gyásszal. A pszichológus segíthet, hogy egy elfogadó légkörben meg tudjunk nyílni. Figyeljünk továbbá a fizikai egészségünkre is. A krízisállapot és gyász megterhelheti a szervezetünket is. Ha hosszabb ideig fennáll például alvászavar, vagy étvágytalanság érdemes szakemberhez fordulni.
A gyász rendkívül intenzív tünetei 1-3 hónapon belül általában mérséklődnek, de a feldolgozás pszichés folyamatai ennél jóval hosszabb ideig tarthatnak. Ritkán zárulhat le a gyász egy évnél rövidebb idő alatt, hiszen az első évben az évfordulók újra és újra felerősíthetik a gyász érzéseit. Bár egy év elteltével a legtöbb tünet jelentősen enyhül, számos körülmény, mint az öngyilkosság, akadályozhatja a gyász egy éven belüli feldolgozását. Mindezeket figyelembe véve a gyászt akkor tekinthetjük feldolgozottnak, ha a gyászoló az elhunyt emlékével együtt élve képessé válik életének megfelelő folytatására.
Gyászolók hozzátartozóinak
- Az ítélkezésmentes és elfogadó meghallgatás segít. Nem kell, hogy válaszokkal rendelkezzen valaki, nem kell hogy bármit mondjunk, elég, ha jelen vagyunk és figyelünk.
- Engedjük meg a másiknak, hogy nyíltan kifejezze az érzelmeit. Lehetséges, hogy nem mindig értjük, mi zajlik a másikban és lehet,hogy ezek az intenzív és váltakozó érzelmek még neki is ijesztőek vagy felkavaróak. Ez rendben van így. Ha ebben támogatásra lel, az megkönnyítheti a feldolgozást.
- Az is érthető, valaki néha inkább egyedül szeretne lenni, azonban biztosítani tudjuk számára a támogatást, ha igényli.
- Az általánosítás és klisék használata (Pl. „az idő mindent meggyógyít”) nem szerencsés. Minden gyász más, és ahány ember, annyiféle megélés.
- Ne mondjunk véleményt és ne minősítsük az öngyilkosságban elhunyt személyt.
- Tiszteljük a másik hitét, spiritualitását. A hit segíthet, de össze is zavarhatja a gyászolókat, haragot is érezhetnek. Engedjük erről beszélni.
- Azoknak, akik hozzátartozóként egy gyászoló mellett állnak szintén nehéz lehet mindezt végighallgatni, azonban a társas támasznak hatalmas szerepe van a feldolgozásban. Csökkenti az elszigeteltséget és lehetőséget ad a fájdalom megosztására.
Támogatás gyászolóknak
A Lélekben Otthon Közhasznú Alapítvány önkéntesei, hosszas képzés után – akik igény esetén az öngyilkosságot elkövetett személyek hozzátartozóinak nyújtanak segítséget –, már elérhetőek a
06 20 464 8005-ös telefonszámon.
Egyeztetés után egy erre felkészített önkéntes személyesen találkozik a gyászoló családtaggal, hogy segítse a sokszor érthetetlen, sok szégyennel övezett tragédia feldolgozását.
06 20 464 8005-ös telefonszámon.
Egyeztetés után egy erre felkészített önkéntes személyesen találkozik a gyászoló családtaggal, hogy segítse a sokszor érthetetlen, sok szégyennel övezett tragédia feldolgozását.
Ezek érdekelelhetik még
- Öngyilkosság kamasz korban. Kamaszkorban előforduló leggyakoribb öngyilkossági rizikófaktorok, figyelmeztető jelek felismerésében segít szülőknek, családtagoknak, barátoknak.
- Mit tehet, ha öngyilkossági gondolatai, érzései vannak
- Prof. Dr. Rihmer Zoltán betegtájékoztatója a depresszióról és a bipoláris betegségről
- Hogyan segíthetek másnak?
- Sztereotípiák és mítosztok ellen: tévhitek az öngyilkossággal kapcsolatban
- Hatékony terápiák az öngyilkos magatartás kezelésében
