A felnőttkori öngyilkos magatartás felismerésének, kezelésének és megelőzésének irányelvei
(kivonat)
1. Felismerés és diagnózis: A befejezett öngyilkosságot, illetve öngyilkossági kísérletet elkövetôk 90%-a esetében a háttérben többnyire kezeletlen pszichiátriai zavar húzódik meg, leggyakrabban major depressziós epizód és szerabúzus, sokszor mindkettô vagy szorongásos betegségekkel, illetve személyiségzavarral együtt. Az öngyilkosság hatékony megelôzése érdekében elengedhetetlen a háttérben álló pszichiátriai betegség megfelelô diagnózisa és akut, valamint hosszú távú kezelése.
2. Ellátás és kezelés: Öngyilkossági krízis esetén azonnal meg kell kezdeni az akut beavatkozást annak érdekében, hogy a beteg életét megóvjuk. A rendelkezésre álló bizonyítékok alátámasztják a farmakológiai kezelés és a kognitív viselkedésterápia (ezen belül a dialektikus viselkedésterápia és a problémamegoldó tréning) hatékonyságát. Vannak más ígéretes pszichológiai kezelések is, azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok ezek esetében jelenleg még nem meggyôzôek. A vizsgálatok eredményei szerint, az antidepresszív és/vagy hangulatstabilizáló kezelés a terápiára jól reagálódepressziós betegekben lényegesen csökkenti az öngyilkosság kockázatát. Az antidepresszívumokkal kezelt depressziósoknál azonban az öngyilkos magatartás esélye a kezelés elsô 10–14 napja során még gyakran fennáll, ami gondos megfigyelést indokol, és ha kell, a gyógyszerelést anxiolítikummal kell kiegészíteni. Szorongás és inszomnia esetében is javasolt a szorongásoldókkal és altatókkal történô rövidtávú kiegészítô gyógyszerelés. Gyermekeknél és kamaszoknál az antidepresszív farmakoterápia csak szakorvos felügyelete mellett végezhetô. A hosszútávú lítiumkezelés unipoláris és bipoláris depresszióban szenvedô betegek esetében egyaránt nagyon hatékony az öngyilkosság és az öngyilkossági kísérlet megelôzésében, míg a klozapin terápia szkizofréniával élôknél csökkenti markánsan a szuicid magatartást. Elônyben kell részesíteni a pszichiáterbôl és egyéb szakemberekbôl, például klinikai szakpszichológusból, szociális munkásból, foglalkozásterapeutából álló multidiszciplináris kezelô teameket, mivel minden esetben javasolt a farmakológiai, pszichológiai és szociális módszerek kombinációja, különösen az ismételt szuicid kísérletet elkövetô betegek esetében.
3. Családi és társas támogatás: A szuicidális páciensek családját mindig be kell vonni a kezelésbe. Javasolt még a pszichoszociális terápia és támogatás, mivel az öngyilkosságra hajlamos betegek legnagyobb része problémákkal küzd az emberközi kapcsolatok, a munkahely és az iskolai környezet terén, valamint jellemzô a mûködô társas hálózatok hiánya.
4. Biztonság: Az öngyilkosság megelôzésében elengedhetetlen a biztonságos otthoni, nyilvános és kórházi környezet
biztosítása, melyben az öngyilkosság eszközei nem, vagy csak korlátozott mértékben hozzáférhetôek. Valamennyi kezeléssel kapcsolatos akciót, beleértve az esetleges hospitalizációt, a gyógyszerek felírását és a beteg kórházból otthonába történô bocsátását (vagy épp ezen lépések elmaradását) kockázatbecslésnek kell megelôznie.
5. A személyzet képzése: A háziorvosok rendszeres képzése a depresszió és szorongásos zavarok felismerésére és kezelésére az öngyilkosság megelôzés hatékony módszere, amely javítja ezen betegségek ellátási színvonalát és az öngyilkossággal szembeni attitûdöt is. Folyamatos, az etikai és jogi kérdések tárgyalását is magában foglaló képzés szükséges a pszichiáterek és más mentális egészségügyi szakemberek számára is.
6. Társadalmi vonatkozások: Nemcsak az egészségügyi dolgozók felelôsek az öngyilkosság megelôzéséért. A társadalom minden tagjának megvan a maga, több vagy kevesebb, kisebb vagy nagyobb kompetenciával és felelôsséggel bíró, rövidebb vagy hosszabb távon eredményt hozó feladata e téren. A kormányzati, társadalmi-politikai, vallási és civil szervezetek különbözô szinteken és mértékben érintettek ebben a folyamatban.
2. Ellátás és kezelés: Öngyilkossági krízis esetén azonnal meg kell kezdeni az akut beavatkozást annak érdekében, hogy a beteg életét megóvjuk. A rendelkezésre álló bizonyítékok alátámasztják a farmakológiai kezelés és a kognitív viselkedésterápia (ezen belül a dialektikus viselkedésterápia és a problémamegoldó tréning) hatékonyságát. Vannak más ígéretes pszichológiai kezelések is, azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok ezek esetében jelenleg még nem meggyôzôek. A vizsgálatok eredményei szerint, az antidepresszív és/vagy hangulatstabilizáló kezelés a terápiára jól reagálódepressziós betegekben lényegesen csökkenti az öngyilkosság kockázatát. Az antidepresszívumokkal kezelt depressziósoknál azonban az öngyilkos magatartás esélye a kezelés elsô 10–14 napja során még gyakran fennáll, ami gondos megfigyelést indokol, és ha kell, a gyógyszerelést anxiolítikummal kell kiegészíteni. Szorongás és inszomnia esetében is javasolt a szorongásoldókkal és altatókkal történô rövidtávú kiegészítô gyógyszerelés. Gyermekeknél és kamaszoknál az antidepresszív farmakoterápia csak szakorvos felügyelete mellett végezhetô. A hosszútávú lítiumkezelés unipoláris és bipoláris depresszióban szenvedô betegek esetében egyaránt nagyon hatékony az öngyilkosság és az öngyilkossági kísérlet megelôzésében, míg a klozapin terápia szkizofréniával élôknél csökkenti markánsan a szuicid magatartást. Elônyben kell részesíteni a pszichiáterbôl és egyéb szakemberekbôl, például klinikai szakpszichológusból, szociális munkásból, foglalkozásterapeutából álló multidiszciplináris kezelô teameket, mivel minden esetben javasolt a farmakológiai, pszichológiai és szociális módszerek kombinációja, különösen az ismételt szuicid kísérletet elkövetô betegek esetében.
3. Családi és társas támogatás: A szuicidális páciensek családját mindig be kell vonni a kezelésbe. Javasolt még a pszichoszociális terápia és támogatás, mivel az öngyilkosságra hajlamos betegek legnagyobb része problémákkal küzd az emberközi kapcsolatok, a munkahely és az iskolai környezet terén, valamint jellemzô a mûködô társas hálózatok hiánya.
4. Biztonság: Az öngyilkosság megelôzésében elengedhetetlen a biztonságos otthoni, nyilvános és kórházi környezet
biztosítása, melyben az öngyilkosság eszközei nem, vagy csak korlátozott mértékben hozzáférhetôek. Valamennyi kezeléssel kapcsolatos akciót, beleértve az esetleges hospitalizációt, a gyógyszerek felírását és a beteg kórházból otthonába történô bocsátását (vagy épp ezen lépések elmaradását) kockázatbecslésnek kell megelôznie.
5. A személyzet képzése: A háziorvosok rendszeres képzése a depresszió és szorongásos zavarok felismerésére és kezelésére az öngyilkosság megelôzés hatékony módszere, amely javítja ezen betegségek ellátási színvonalát és az öngyilkossággal szembeni attitûdöt is. Folyamatos, az etikai és jogi kérdések tárgyalását is magában foglaló képzés szükséges a pszichiáterek és más mentális egészségügyi szakemberek számára is.
6. Társadalmi vonatkozások: Nemcsak az egészségügyi dolgozók felelôsek az öngyilkosság megelôzéséért. A társadalom minden tagjának megvan a maga, több vagy kevesebb, kisebb vagy nagyobb kompetenciával és felelôsséggel bíró, rövidebb vagy hosszabb távon eredményt hozó feladata e téren. A kormányzati, társadalmi-politikai, vallási és civil szervezetek különbözô szinteken és mértékben érintettek ebben a folyamatban.
Ez a munka a jelenleg fejlesztés alatt álló egészségügyi szakmai irányelv nem végleges, nem hivatalos, rövidített változata. A végleges, hivatalos irányelv az Eü. Közlönyben jelenik meg 2017-ben. A jelen irányelv az Európai Pszichiátriai Társaság Wasserman D, Rihmer Z, Rujescu D, Sarchiapone M, Sokolowski M, Titelman D, Zalsman G, Zemishlany Z, Carli V; The European Psychiatric Association (EPA) guidance on suicide treatment and prevention címmel, 2012-ben, a European Psychiatry 27. kötetében (pp: 129–141) megjelent irányelvének kibôvített és felfrissített hazai adaptációja (http://www.sciencedirect.com/science/ article/pii/S0924933811001088). Az európai irányelv magyar fordítása, ugyancsak 2012-ben, a Neuropsychopharmacologia Hungarica-ban (14. kötet; 113–136. oldal) jelent meg.
Az irányelv magyar változatának hivatkozása: Rihmer Zoltán és mtsai (2017) "A felnőttkori öngyilkos magatartás felismerése, ellátása és megelőzése." Neuropsychopharmacologia Hungarica 19.1: 45-51.
A teljes publikáció letölthető itt.
Az irányelv magyar változatának hivatkozása: Rihmer Zoltán és mtsai (2017) "A felnőttkori öngyilkos magatartás felismerése, ellátása és megelőzése." Neuropsychopharmacologia Hungarica 19.1: 45-51.
A teljes publikáció letölthető itt.
|
|
Ezek érdekelhetik még... |
