Terápia vagy coaching?
szerző: Mangel Berény, klinikai szakpszichoógus és coach
Egy kliens a magánrendelésemen munkahelyi nehézségekkel keresett fel, bizonyos feladatok
és helyzetek ismételten szorongásos tüneteket okoztak neki. Tudta, hogy coachként is
dolgozom, és megfogalmazta a bizonytalanságát, hogy nem tudja, mire van szüksége. Jól
megfogható és körülírható munkahelyi problémák váltották ki a szorongásos tüneteket, de
az is kiderült, hogy már a középiskola óta vannak hol enyhébb, hol erősebb szorongásos
panaszai.
Egy vállalati középvezetőnek tartott coaching folyamatban, amely első sorban egyes vezetői
készségek fejlesztését célozta, a 3. találkozáskor kerültek elő olyan témák, amelyek mélyebb
egzisztenciális félelmekhez és szorongáshoz kapcsolódtak. Az is látszott, hogy ezek a
szorongások nehezítették korábban is a jelenben is a vezetői készségek kibontakozását. Ezen
a ponton merült fel a kérdés, hogy mit kezdjek a folyamatban ezekkel a témákkal, milyen
irányban vigyem tovább a folyamatot.
Terápia vagy Coaching? Klinikai szakpszichológusként és coachként is dolgozom, a sokadik
coaching folyamaton túl, sokéves klinikai munkával a hátam mögött tapasztalataim szerint
egy terápiás folyamatnak és egy coaching folyamatnak lehetnek hasonló elemei és eszközei,
de nagyonon fontosak módszerek közötti különbségek.
A pszichoterápia indikációjának jól körülhatárolható kritériumai vannak, a szaktudás és a
szakmai tapasztalat abban segít, hogy az első terápiás interjú végére meg lehessen állapítani,
hogy egy "tünet" vagy egy szenvedéssel járó lelki folyamat már abba a tartományba tartozik-
e, ahol terápiára van szükség. Egy első négyszemközti coaching beszélgetésnek is jól
meghatározott keretei és célkitűzései vannak, viszont összehasonlítva az első terápiás interjú
kevésbé direkt és az elvárások tekintetében sokkal megengedőbb, mint egy coaching
beszélgetés, mivel a terápiába jelentkezőnek általában sokkal alacsonyabb a feszültség tűrő
kapacitásuk, mint a coachingra jelentkezőknek.
Az empátia, a megértés, a megfelelő helyen történő értelmezés néhány fontos eszköz a
különböző terápiás irányzatokban. Ezek az eszközök ismertek és használhatók coachingban
is, az a kérdés, hogy mikor és milyen célból. A pszichoanalitikusan orientált terápiákban
például a megértés és az értelmezés több szintű, jelentheti a "tünetek" vagy a szenvedés
mögött rejlő elfojtott tartalmak (ezek egy része lehet például gyerekkori emlék) vagy a
tudattalan, azaz racionálisan nem észlelhető érzelmi működések, kapcsolati minták felszínre
hozását. Gyakori elképzelés a pszichoterápiáról, hogy "vájkálnak" a gyerekkorban. Valóban
vannak olyan terápiás módszerek, amelyekben fontos szerepet kap a gyerekkori
életesemények megértése, illetve annak feltérképezése, hogy ezek milyen mértékben
befolyásolják a felnőttkori döntéseket, elakadásokat. Azonban nagyon gyakori hiba akár
terápiában, akár másmilyen módszerekben, például egy coaching folyamatban, ha a
gyerekkori életeseményeket nem megfelelő helyen és nem megfelelő súllyal kezeljük és
értelmezzük. Kliens és terapeuta is eshet abba hibába, hogy mindent a "nehéz" gyerekkora
vezet vissza, ezáltal elhárítva a felnőttkori döntések felelősségét. Én ezt nevezem bármelyik
folyamatban káros pszichologizálásnak.
Visszatérve a két első példára. Az első esetben a kliensnek terápiára volt szüksége, mivel a
szorongásos tünetek mögött olyan mélyebb összefüggések, gyerekkori élmények, kapcsolati
sémák húzódtak, amelyek feltérképezéséhez, megváltoztatásához pszichoterápiás
eszközökre volt szükség.
A második példánál a coaching folyamat 3. találkozása után akár terápiás irányba is lehetett
volna vinni a folyamatot, ugyanis olyan témák kerültek elő, amelyek egy terápiás
folyamatban akár pszichoterápiás fókuszt is jelenthetnek. Ebben az esetben viszont nem
terápiára szerződtünk, nem a terápia szakmai keretei szerint haladt a folyamat. Szükséges
volt mérlegelni, hogy tovább lehet-e dolgozni a coaching folyamat célkitűzésein anélkül,
hogy ezeket a témákat terápiás munkával kezdtük volna feldolgozni. A felmerült témákkal
foglalkozni kellett, de csak a jelenre gyakorolt hatásukkal annyiban, hogy a jelenben ne
akadályozzák a coachee változási folyamatát.
A terápiás és a coaching folyamatban lehetnek hasonlóságok, egy jó coach sok mindent
hasonlóan csinál (pl. empátia, figyelem, kongruencia) mint egy jó terapeuta. Azonban a
coaching folyamat szakszerűtlen mélyítése, a folyamat terápiás jellegű átkeretezése, a
felelősség hárítást eredményező múltba tekintgetés árthat a folyamatnak, a coachnak, de
legfőképp a coachee-nak. A jó terapeuta a terápiás célkitűzésekkel összhangban mélyíti a
folyamatot és kezd a múlt feltárásába, a jó coach a coaching célkitűzésekkel összhangban
fókuszál a jelenre és marad a gyakorlati megoldások és döntések szintjén.
Szerző: Mangel Berény
klinikai szakpszichológus / coach
Egy kliens a magánrendelésemen munkahelyi nehézségekkel keresett fel, bizonyos feladatok
és helyzetek ismételten szorongásos tüneteket okoztak neki. Tudta, hogy coachként is
dolgozom, és megfogalmazta a bizonytalanságát, hogy nem tudja, mire van szüksége. Jól
megfogható és körülírható munkahelyi problémák váltották ki a szorongásos tüneteket, de
az is kiderült, hogy már a középiskola óta vannak hol enyhébb, hol erősebb szorongásos
panaszai.
Egy vállalati középvezetőnek tartott coaching folyamatban, amely első sorban egyes vezetői
készségek fejlesztését célozta, a 3. találkozáskor kerültek elő olyan témák, amelyek mélyebb
egzisztenciális félelmekhez és szorongáshoz kapcsolódtak. Az is látszott, hogy ezek a
szorongások nehezítették korábban is a jelenben is a vezetői készségek kibontakozását. Ezen
a ponton merült fel a kérdés, hogy mit kezdjek a folyamatban ezekkel a témákkal, milyen
irányban vigyem tovább a folyamatot.
Terápia vagy Coaching? Klinikai szakpszichológusként és coachként is dolgozom, a sokadik
coaching folyamaton túl, sokéves klinikai munkával a hátam mögött tapasztalataim szerint
egy terápiás folyamatnak és egy coaching folyamatnak lehetnek hasonló elemei és eszközei,
de nagyonon fontosak módszerek közötti különbségek.
A pszichoterápia indikációjának jól körülhatárolható kritériumai vannak, a szaktudás és a
szakmai tapasztalat abban segít, hogy az első terápiás interjú végére meg lehessen állapítani,
hogy egy "tünet" vagy egy szenvedéssel járó lelki folyamat már abba a tartományba tartozik-
e, ahol terápiára van szükség. Egy első négyszemközti coaching beszélgetésnek is jól
meghatározott keretei és célkitűzései vannak, viszont összehasonlítva az első terápiás interjú
kevésbé direkt és az elvárások tekintetében sokkal megengedőbb, mint egy coaching
beszélgetés, mivel a terápiába jelentkezőnek általában sokkal alacsonyabb a feszültség tűrő
kapacitásuk, mint a coachingra jelentkezőknek.
Az empátia, a megértés, a megfelelő helyen történő értelmezés néhány fontos eszköz a
különböző terápiás irányzatokban. Ezek az eszközök ismertek és használhatók coachingban
is, az a kérdés, hogy mikor és milyen célból. A pszichoanalitikusan orientált terápiákban
például a megértés és az értelmezés több szintű, jelentheti a "tünetek" vagy a szenvedés
mögött rejlő elfojtott tartalmak (ezek egy része lehet például gyerekkori emlék) vagy a
tudattalan, azaz racionálisan nem észlelhető érzelmi működések, kapcsolati minták felszínre
hozását. Gyakori elképzelés a pszichoterápiáról, hogy "vájkálnak" a gyerekkorban. Valóban
vannak olyan terápiás módszerek, amelyekben fontos szerepet kap a gyerekkori
életesemények megértése, illetve annak feltérképezése, hogy ezek milyen mértékben
befolyásolják a felnőttkori döntéseket, elakadásokat. Azonban nagyon gyakori hiba akár
terápiában, akár másmilyen módszerekben, például egy coaching folyamatban, ha a
gyerekkori életeseményeket nem megfelelő helyen és nem megfelelő súllyal kezeljük és
értelmezzük. Kliens és terapeuta is eshet abba hibába, hogy mindent a "nehéz" gyerekkora
vezet vissza, ezáltal elhárítva a felnőttkori döntések felelősségét. Én ezt nevezem bármelyik
folyamatban káros pszichologizálásnak.
Visszatérve a két első példára. Az első esetben a kliensnek terápiára volt szüksége, mivel a
szorongásos tünetek mögött olyan mélyebb összefüggések, gyerekkori élmények, kapcsolati
sémák húzódtak, amelyek feltérképezéséhez, megváltoztatásához pszichoterápiás
eszközökre volt szükség.
A második példánál a coaching folyamat 3. találkozása után akár terápiás irányba is lehetett
volna vinni a folyamatot, ugyanis olyan témák kerültek elő, amelyek egy terápiás
folyamatban akár pszichoterápiás fókuszt is jelenthetnek. Ebben az esetben viszont nem
terápiára szerződtünk, nem a terápia szakmai keretei szerint haladt a folyamat. Szükséges
volt mérlegelni, hogy tovább lehet-e dolgozni a coaching folyamat célkitűzésein anélkül,
hogy ezeket a témákat terápiás munkával kezdtük volna feldolgozni. A felmerült témákkal
foglalkozni kellett, de csak a jelenre gyakorolt hatásukkal annyiban, hogy a jelenben ne
akadályozzák a coachee változási folyamatát.
A terápiás és a coaching folyamatban lehetnek hasonlóságok, egy jó coach sok mindent
hasonlóan csinál (pl. empátia, figyelem, kongruencia) mint egy jó terapeuta. Azonban a
coaching folyamat szakszerűtlen mélyítése, a folyamat terápiás jellegű átkeretezése, a
felelősség hárítást eredményező múltba tekintgetés árthat a folyamatnak, a coachnak, de
legfőképp a coachee-nak. A jó terapeuta a terápiás célkitűzésekkel összhangban mélyíti a
folyamatot és kezd a múlt feltárásába, a jó coach a coaching célkitűzésekkel összhangban
fókuszál a jelenre és marad a gyakorlati megoldások és döntések szintjén.
Szerző: Mangel Berény
klinikai szakpszichológus / coach
